A Kodu – a Microsoft FUSE Labs részlege által – kifejezetten kisgyerekeknek fejlesztett programozási környezet. A Kodu-ban a gyerekek könnyedén és játékosan sajátítják el a programozási alapokat. A kurzus célja fejleszteni a programozáshoz szükséges gondolkodásmódot, és a kreativitást. 2 féléves kurzus
Mi is ez a programnyelv?
A gyerekek előre definiált elemeket szereplőket választhatnak, mint például robotok, állatok, vagy tereptárgyak. Ezeket egy egyszerű 3D-s környezetben, grafikus programozási nyelv segítségével kelthetik életre.
A Kodu-ra tekinthetünk úgyis, hogy feltételekből és az arra adandó válaszokból áll. Ám a többi, hagyományos programozási nyelvekkel szemben – ahol változókkal, logikai kifejezésekkel dolgozunk – itt a programozás alapegységei könnyen érthetőek és könnyebben elképzelhető hétköznapi dolgok. Vagyis a gyerekek ezt a különböző pályák és játékok készítése közben észrevétlenül sajátítják el.
Például, ha a szóban forgó szereplő lát vagy hall valamit (esetleg a felhasználó egy gomb lenyomásával vagy egérkattintással parancsot ad neki) amire a válasz lehet mozgás, ugrás, stb.. Mindezeket pedig egyértelmű ikonok szemléltetik, így a Kodu vizuális programnyelve rögtön érthető szinte bárki számára. Ha például azt szeretnénk, hogy felfedező robotunk pontot szerezzen egy érem begyűjtésével, akkor a következő parancssort adhatjuk neki:
HA – érintesz – érem → AKKOR – kapj 1 pontot
Első ránézésre is hihetetlen egyszerűnek tűnik és ilyen alapvető szabályokból akár nagyon komplex viselkedést is kialakíthatunk. Ha megadjuk, hogy a szereplő vadásszon egy almára, de ne találkozzon farkassal akkor úgy fog mozogni, hogy teljesítse kérésünket.
Korosztály: 2-3. osztály
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
heti egy alkalom
60 perc (2019. szeptember 16. és június 13. között)
A kurzus díja havi 13 000 Ft
ELSŐ FOGLALKOZÁS
A kurzusok a szeptember 16.-i héttől indulnak, beiratkozás őszi csoportunkba szeptember 31-ig, februári csoportba január 31-ig.
JELENTKEZÉS
Jelentkezni a lenti gombra kattintva, az adatok megadása és az időpont kiválasztásával lehet. A jelentkezést követően 1-2 napon belül visszaigazoló e-mailt küldünk.
Kérdéseikre szívesen válaszolunk + 36 20 9 757 819; + 36 70 6316 210 vagy obuda@drcode.hu elérhetőségeinken.
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Több infó errőlElfogadomNemTöbb infó erről